Kedves szülők !
Sokat gondolkoztam azon, mi lenne a legegyszerűbb módja annak, hogy rendszeresen rövid összefoglalót kapjatok a szerda délutánonként végzett munkánkról. A legegyszerűbbnek az látszott, hogy blogunkat felhasználva írjak nektek röpke havi beszámólókat az órák alatt érintett témákról.
Az idén öt gyerek jár ebbe a csoportba : Bálint, Clara, Oscar, Tamara, Thibaud (bocsi Zsuzsi, remélem jól írtam). Közös bennük az, hogy mindannyian elsajátították már a magyar írás-olvasás alapjait, nyelvtudásuk viszont nagyon különböző.
Az idei foglalkozásokat három részre tagoltam : nyelvtan, honismeret és olvasás. A nyelvtan tananyagot Varga Katalin : Én, te, ő című kényve alapján állítom össze, valamint a www.magyarora.com honlap segítségével. Az olvasáshoz továbbra is a Nemzeti tankönyvkiadó « Ábécés olvasókönyv » (ISBN 963 19 45 93 6) tankönyvét használjuk, idén a « Mesevár » munkafüzettel (ISBN 963 19 52 54 1) kiegészítve. A honismereti részt szabadon állítom össze – bevallom teljesen szubjektív módon ollózgatva a neten és könyveimben, no meg a gyerekek pillanatnyi befogadóképességéhez igazítva….
Tehát, a hosszas bevezető után lássuk, mit is csináltunk szeptemberben :
Olvasás
A két kiskecske - Ki az okosabb ? - A kutya, a macska meg az egér
Az olvasottakat mindig megbeszéljük, az ismeretlen szavakat magyarázzuk. Lehetőség szerint mindig el is játsszuk a meséket – ez jó alkalom a beszéd gyakorlásához és egy kis « szereplésre ».
Nyelvtan
Az ige fogalma, meghatározása (cselekvést, történést jelentő szó, Mit csinál ?, Mi történik ?).
Rokon és ellentétes értelmű igék. – INT és –ÍT helyesírása igék végén.
Honismeret
Miért jó magyarul beszélni ? (Mert csak kevesen értik, ez egy TITKOS nyelv ! Jól behúztam őket a csőbe !) Hol beszélnek magyarul : Magyarország, környező országok, diaszpóra. Magyar zászló.
Magyarország térképe : merre található Svájchoz képest. Szomszédos országok. Égtájak. Felismerni a következő elemeket : Duna, Tisza, Balaton, Budapest. Fő tájegységek : Dunántúl, Duna-Tisza köze, Tiszántúl
Kézműves foglalkozás, játék
Mivel a nyelvtani mesénk hajótöréssel kezdődik, ezért hajókat hajtogattunk, három modellt készítettünk : a hagyományos csónak, gőzös, katamarán.
Továbbra is vadul makaózunk és nagy sikert arat az « Észbontó » nevű társasjáték (kérdések-feleletek). Ez utóbbit általában két csoportban játsszuk, lányok a fiúk ellen. Több szintű kérdéscsomagok vannak, mi jelenleg az óvodás csomagot használjuk. A játék célja nem is annyira az ismeretek bővítése, mint az olvasás gyakorlása ( a kérdéseket mindig az ellencsapat teszi fel). A makaózás titkos célja pedig az évszakok nevei észbentartása - milyen évszak a makk ász ? Továbbá egy laza kártyaparti előnyösen zár le egy nehezebb tananyagú órát – a játék mindig leköti őket és egy-egy jobb lap lerakása sikerélményt is nyújt.
Ezzel össze is foglaltam a szeptemberben történteket. Remélem sikerült bemutatnom, hogy mivel töltik csemetéitek szerda délutánjaikat a magyar iskolában.
Viszlát jövő szerdán ! Október 21. őszi szünet !
Erika

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése